Leírás:
|
2008. Szörényi Gábor András megelőző feltárása: A megelőző feltárást/régészeti megfigyelést több helyszínen folytatták Mezőnagymihály és Nagyecsér térségében. A terület a Bükki Nemzeti Park Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetében helyezkedik el, ahol a BNP a Túzok LIFE (madárvédelmi program) keretében a tanyákat összekötő légvezetékeket földkábelbe helyezteti. A kutatások Szörényi Gábor András, Wolf Mária és Simon László régészek irányításával folytak. Mezőnagymihály - Kisgólyás-dűlő Ny: A területen 2008.08.12-21. és 09.04-10. között végezték az ásatást. A vezeték nyomvonalában 9 objektumot találtak. Mezőnagymihály - Nagyecsér D: 2008.08.07-11. és 13-19. között végezték az ásatást. A vezeték nyomvonalába 6 objektum esett, közülük 5 cölöplyuk volt. A területen mindössze egy nagyobb objektum látott napvilágot, egy lekerekített négyszög alakú ház, amely leletei alapján bronzkorinak határozható meg. Mezőnagymihály - Nagyecsér É: 2008.08.04-10.31-ig tartott az ásatás. A feltárás során összesen 180 régészeti jelenséget tártak fel, ezek főleg szarmata települési objektumok voltak, kisebb részben pedig szarmata, valamint középső bronzkori végi temetkezések. Mezőnagymihály - Nagy-tanya K: 2008.08.04-06. és 2008.09.29-10.01. között volt az ásatás. Ez alatt egy császárkori településhez tartozó objektumcsoport, valamint 3 bronzkori, 1 újkori és egy bizonytalan korú árok került elő. Mezőnagymihály - Salamon-tanya: 2008.08.18-10.21-ig tartott a feltárás. Az ásatás során 66 objektumot tártak fel. Nagy többségük két korszakból, a neolitikumból, illetve a római császárkorból származott. Mezőnagymihály - Batúz-tanya: A vezeték nyomvonalában egy nagyméretű, méhkas alakú gödröt találtak. Betöltésében meglehetősen sok, apró paticstöredéket találtak, korhatározó lelet azonban nem került elő. Mezőnagymihály - Farkastanya D: Két árkot, egy gödörkomplexumot és egy gödröt azonosítottak, mindegyike újkori eredetű. Mezőnagymihály - Nagygólyás-tanya: Egy Árpád-kori ház került elő, egyéb régészeti jelenséget nem tapasztaltak. A csekély objektumszám alapján a feltárt ház egy Árpád-kori prédiális település részének tartható. Mezőnagymihály - Nagyház-tanya: Egy téglalap alakú házat tártak fel, kelta kerámiával keltezve. További objektumokat nem találtak, így magányos, vagy igen ritkásan lakott kelta településről lehet szó. (Szörényi Gábor András) Szakanyag 63158: Nagyecsértől ÉK-re indulva, a 20 kV-os légvezeték átépítésének tervezett nyomvonala kezdetétől, egy közepesen kiemelkedő területen, 600 m-es szakaszon, intenzív császárkori szarmata leletanyag, kevés bronzkori lelet.
2011: A Herman Ottó Múzeum a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága megbízásából megelőzőfeltárást végzett Nagyecsér település körzetében 2011. szeptember 6. és október 14. között. A kutatás a tervezett földkábel két nyomvonalszakaszára terjedt ki. Nagyecsér É (KÖH 59370): A Nagyecsértől 1 km-re É-ra lévő nyomvonalszakasz É-i, mintegy 80 m hosszú szakaszán 5 a császárkori objektum került elő. Ezek alapján kapcsolat feltételezhető a 2008-ban a lelőhelytől É-ra húzódó, szintén földkábel fektetését megelőző régészeti feltárás során megismert császárkori teleprészlettel. Az idei évben egy gödröt, 2 kisebb gödörkomplexum részletét, egy a nyomvonalszakaszon keresztül húzódó árkot és egy cölöplyukat tártunk fel. Az objektumokból csak igen csekély mennyiségű leletanyag (kerámia) került felszínre. (Gál Viktor) A lelőhely korábbi kutatását ld. RKM 2008, 231.
A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisa a lelőhelyről császárkori települést és temetőt említ "Ásatási jelentés, Mezőnagymihály - Nagyecsér térsége, 2008. (KÖH 600/1090/2009)" hivatkozással. |