Korszak:
|
Avar kor,Honfoglalás és Árpád-kor,Késő bronzkor,Késő római kor,Kora bronzkor |
Leírás:
|
2008 folyamán próbafeltárásokat végeztünk a tervezett M43 autópálya nyomvonalába eső lelőhelyen.
A lelőhelyek Óföldeáktól D-re, az alacsonyan fekvő, lapos terület ritka állandó szárazulatainak egyikén húzódnak. A terepbejárások során egy töltés által kettéválasztott, valójában egy és ugyanazon lelőhely 2 külön számot kapott. Az ásatás során a (nagy valószínűséggel a 19. században árvízvédelmi célokra épült) töltést keresztülvágtuk és elhordattuk. Betöltésében a 2 lelőhely feltárása során megfigyelt korszakok kerámiatöredékei kerültek elő. A 2 lelőhelyen 2008. július 21. és október 10. között 2,6 ha felületen összesen 355 objektumot tárt fel az ELTE BTK Régészettudományi Intézete. Ezek között késő bronzkori, szarmata, avar és kora Árpád-kori teleprészletek maradványai, illetve szórványos korai bronzkori (nagyrévi kultúra), szarmata és avar temetkezések kerültek elő. Szelvényünk az egykori magaslat legkiemelkedőbb pontjától D-re húzódik, annak peremét Ny-K irányban teljesen átszeli.
A szárazulat K-i felén koncentrálódtak a Kr. u. 3-4. századra keltezhető szarmata megtelepedés szórványos telepjelenségei. Ugyanezen a területen tártunk fel egy 6 sírból álló, szintén szarmata temetőrészletet, melynek valaha gazdagabb sírjait mind kirabolták. A temető nagyobb része a szelvényünktől D-re álló kis kurgán irányában húzódhat.
(Szabó Gábor és Sebők Katalin jelentése) |
Feltárás típúsa:
|
Objektum alapú |
Lelőhelyverzió neve:
|
Óföldeák, Gencshát III-IV. |
Lelőhely jellege:
|
Telep,Temető / sír |
Lelőhelyverzió típusa:
|
|
Kor:
|
Bronzkor,Középkor,Népvándorlás kor,Római kor,Újkor |