Lelőhelyverzió adatlap (Kiskunfélegyháza, Pajkos-tanya (MOL KKF 8.))

Alapadatok
Korszak: Honfoglalás és Árpád-kor
Leírás: 2008 folyamán megelőző régészeti feltárásokat végeztem a Városföld-Algyő közötti gázvezeték nyomvonalába eső alábbi lelőhelyeken. 2008. június 19. és augusztus 1. között 2388 négyzetméteren összesen 119 objektumot tártunk fel: 1 házat, 1 koponyát, 45 árkot, 25 cölöplyukat, 46 gödört és 1 sírt. A területen három korszak emlékanyaga fordult elő. A földúttól É-ra lévő területen a feltárt objektumok nagyobbik része a szarmata településhez tartozott, de előkerült egy bronzkori gödör, és Árpád-kori árkok is, míg a földúttól D-re az Árpád-kori település objektumai kerültek elő. Az É-i részen a szarmata település gödreinek egy része méhkas alakú tárológödör volt. Az előkerült árkok egy része valószínűleg vízelvezető, másik része kerítő árok lehetett. Előkerült 1 sír is a 16. árokból. Az árok, szerencsére sekély volt, így csak érintette a sírt, de nem bolygatta meg. A D-É-i tájolású szarmata sírban háton fekvő, nyújtott helyzetű vázat bontottunk ki. Melléklete a bal karnál egy vaskés, a medencénél a jobb oldalon egy vascsat, a kulcscsont környékén egy erősen korrodálódott fibula, a jobb boka mellett egy meghatározhatatlan vastöredék volt. A feltárt árkok egy része tartozott csak az Árpád-kori telephez, másik részük újkori volt. (Somogyvári Ágnes jelentése) A MOL - Ad. 2. lelőhely egy rövid, gyérebb objektum előfordulással jellemezhető szakasz után szinte megszakítás nélkül csatlakozott a MOL - KKF 8. lelőhelyhez, mely egy, a környezetéből enyhén kiemelkedő dombháton terült el. A leletanyag itt is bronzkori, szarmata kori és Árpád-kori volt. Az árkok, gödrök és házak között egyetlen szarmata sír (50. objektum) került elő. (Mészáros 2013, 54)
Feltárás típúsa: Objektum alapú
Lelőhelyverzió neve: Kiskunfélegyháza, Pajkos-tanya (MOL KKF 8.)
Objektum típusa: Sír (1) | Összes (1)
Lelőhely jellege: Telep,Temető / sír
Lelőhelyverzió típusa:
Kor: Bronzkor,Középkor,Római kor,Újkor