|
Leírás:
|
1969 júliusában a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Osztályát értesítették, hogy a XVII. Péceli út mellett, ipari vízvezeték csatorna árkának ásása közben, 100-120 cm mélységből emberi csontok és agyagedények kerültek elő. Az akkor még beépítetlen, 138 598 helyrajzi számú terület a pesti Duna-part K-i oldalán, Rákoscsabától K-re, Budapest közigazgatási határa előtt, a Pécel felé vezető betonút É-i oldala mellett feküdt. A Rákos patak D-i partján húzódó mintegy 67 000 négyzetméternyi (6,7 hektár) szántóföldet 1990-ig a Rákosvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet művelte. 1969-ben nyarán a Tsz megbízásából földgéppel 1 m széles vízlevezető árkot ástak, mely a 241,6 m magasan fekvő erdő-hegyi Tsz-sertéstelep felől D-Ny-i irányban indult a Rákos-patak felé. Az árokkal a patak D-i partja mentén húzódó homokdombokat mintegy 2,5 km hosszan vágták át, nagyjából követve a magasfeszültségű villanyvezeték vonalát. Az árok a Péceli út É-i oldala és a Rákos patak közti körülbelül 500 m-es szakaszon D-É-i irányt vett; a patakhoz közelebb eső, D-i oldalon 6-8 csontvázas sírt tettek tönkre. A D-i árokszakasz mentén az árokból kidobott földben lapos, fehér, megmunkálatlan kövek tűntek fel és a metszetben egy kövekkel kirakott gödör (a feltárás során a 43. sír) látszott.
A helyszínen dolgozó munkások a Péceli út és a patak között előkerült sírokról nem tudtak közelebbi felvilágosítást adni, mivel a földmunkát markoló végezte; néhány sírt azonban valószínűleg kézi szerszámmal bonthattak ki. Az 1969-es első helyszíni szemle alkalmával a munkások egy magas tűtartós bronzfibulát és 2 ép, szürke, korongolt agyagedényt, valamint egy lapított metszetű ezüstkarikát szolgáltattak be a múzeumnak. Néhány nappal később az egyik munkás egy hurkos-kapcsos záródású, csavart díszű arany fülbevaló karikát adott át, amelyet ugyancsak a júliusban előkerült sírok valamelyikében találtak.
A Péceli út D-i oldala mellett fekvő, magasabb domboldalon kiásott árok oldalfaiban sírfolt nyomát nem láttuk és a kitermelt földből, az úttól mintegy 300 m-re D-re csupán egyetlen gyermeksír csontjait gyűjtöttük be.
A hitelesítő ásatás megindítására az első sírok előkerülése után két évvel, 1971 október-novemberében nyílt lehetőség. Az első év szelvényeit az 1969-es vízcső árok mellett jelöltük ki. A Ny-K-i irányban 20-35 m hosszú, 5-9 m széles szelvényekkel feltárt 745 négyzetméternyi területen 15 D-É-i irányú csontvázas sírt találtunk. A temető É-D-i irányú kiterjedését már az első évben sikerült felmérnünk, azonban a sírok egymás közti távolsága alapján sejthető volt, hogy a teljes feltáráshoz igen nagy felület átkutatására lesz szükség. Szántóföldről lévén szó, joggal remélhettük, hogy lehetőség lesz a teljes feltárásra. A munkát évekig húzódó, úgynevezett „tervásatás” formájában végeztük. A Budapesti Történeti Múzeum által biztosított igen szerény anyagi fedezet 1971 és 1986 között, évente 1-2 hónapnyi munkát tett lehetővé. A feltárás szelvényekkel történt olyan módon, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló területen a feltárt részek szelvényeinek szélét, az úgynevezett „fix pontokat” a humuszos felső réteg visszatöltése előtt, 80-90 cm mélységben fém rudakkal megjelöltük. A következő évben a feltárás a fix pontok bemérésével és megkeresésével indult; így a felárt területek évről-évre kapcsolódtak egymáshoz. 12 év ásatási munkájával összesen 18 082,7 négyzetméternyi területen 269 sír került elő.
A területen a császárkori temető sírjain kívül kora és késő bronzkori település gödreit, a temetőnél korábbi telepjelenségeket, a sírok körárkait, a temető kirablóinak árkait és gödreit, leletek hiányában megállapíthatatlan korú árokrendszereket, valamint a terület Ny-i szélén 2 késő avar kori (8-9. század) hulladékgödröt találtunk.
Az ásatás az első években a Rákosvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet munkásainak, majd az 1980-as évektől a BTM Régészeti Osztály saját, 4-6 fős ásatási brigádjának részvételével folyt. Mindvégig nagy segítséget jelentett kollégáim közreműködése: Molnár Ilona fotós segítségére nemcsak a fotózásban, hanem a munka minden fázisában számíthattam. Topál Judit régész több alkalommal helyettesített a terepmunkában, tanácsaival a feldolgozásban is segített; az érmek részletes meghatározását tőle kaptam. Mindkettőjüknek őszinte hálával tartozom. Több ásatási kampányban a Rákosvölgye Tsz kertész szakmunkásaival, Kőhalmi Jánossal, Kőhalmi Ferenccel, Tóth Pállal dolgozhattam, akik a régészeti szakmunkát is kitűnően megtanulták. Molnár Sándor (†), a múzeumi ásatási csoport vezetője, az 1980-as évektől a feltárás helyszínén állandó munkatársam volt. Az ásatáson Tóth Judit régészként, Bíró Mária, Zsidi Paula, Fülöp Gyula, Feld István egyetemi hallgatóként vett részt. Az 1980-as év hosszú ásatási szezonjában a terepmunkában Hanny Erzsébet, Horváth M. Attila és a BTM vármúzeumi restaurátorai segítettek. A leletanyag restaurálását Hervainé Nagy Judit (†), Mihalik Mihályné, Kériné Buzás Zsuzsa, Józsa Júlia, Hunyady Ágnes és Lészkó Ildikó végezték; munkájukat e helyen is megköszönöm.
A leletanyag grafikai tábláit Benke Zsolt (Nyíregyháza), az ásatás helyszíni fotóinak nagy részét Molnár Ilona, a digitális tárgyfotókat Tóth Csilla készítette. A temető humán csontanyagának rövid összefoglalását Kiszely István (†) és Juhász Etelka (†) írta; az antropológiai ábrák fotóit Kiszely István készítette. Az 1980-1987-es embertani anyag meghatározása Juhász Etelka és Köhler Kitti (MTA Régészeti Intézet) munkája. Az állatcsontok meghatározását Alice Choyke, Csippán Péter, Biller Anna (BTM) és Fehér Zoltán (malakológia, TTM) végezték, az érmek rövid meghatározását B. Sey Katalin és Torbágyi Melinda (MNM) adták, a részletes leírást Topál Judit állította össze. A temető terra sigillatáit Márton András (Centre de recherche bretonne et celtique, Brest, Fr.) dolgozta fel. A 10. és a 138. sír fibuláinak gemmológiai vizsgálatát Horváth Eszter (ELTE, BTK) végezte. A textilmaradványokat Sipos Enikő (MNM) és Pásztókai-Szeőke Judit (Soproni Múzeum) vizsgálta. A publikáció elkészítéséhez Korom Anita (BTM) és Schilling László (MNM) nyújtottak sokoldalú segítséget. Mindannyian fogadják hálás köszönetemet! Külön köszönöm Michel Kazanski (Directeur de recherche au Centre national de la recherche scientifique, Paris) évtizedek óta tartó, kollegiális támogatását, mellyel a szakirodalomhoz való hozzáférésemet segítette.
A temető a Rákos-patak D-i partján feküdt, a Pesti síkság és a Gödöllői dombság találkozásánál; É-ról a Rákos-patak, Ny-ról Rákoscsaba település, K-ről Pécel határolta. A Péceli út és a Rákos-patak között 142 és 155 m Balti-tenger feletti magasságú, futóhomokkal, kavicsos lösszel, helyenként vörös agyaggal fedett dombhát a Gödöllői dombság felső-pleisztocén kori felszíni alakulatainak része. A Rákos-patak D-i partjának ezen a szakaszán, a Péceli úttól D-re a legmagasabb pont a 218,8 m magas Száraz-hegy, melynek DNy-i oldala a 170-175 m magas Bartus-hegyként nevezett magaslat. A temető a Bartus-hegy és a 180,7 m magas, úgynevezett Aranyhegy É-i lábánál, a Rákos-patak partjának 153-155 m magas, teraszos szélén létesült. Az Aranyhegy D-i és K-i lejtőjét ma Rákoscsaba szélső házai foglalják el. A helyi lakosok elmondása szerint a környék homokos területén a földek államosítása előtt, az 1960-as évekig magántulajdonú telkeken szőlőművelés folyt. A kataszteri térképen a Rákos-patak partján É-D-i irányú, keskeny parcellák láthatók. Az ásatást megelőzően, az 1960-as években a parcellákat összevonták és a még beépítetlen területek a Péceli út mindkét oldalán 1-1 helyrajzi számot kaptak. Az állami tulajdonú szántóföldek a Rákosvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kezelésébe kerültek. A rendszerint őszi árpával bevetett szántóföldön a régészeti feltárásra a mezőgazdasági munkáktól függően kerülhetett sor. 1984-ben a Budapesti Történeti Múzeum javaslatára a császárkori temető és telep területét, a Péceli úttól É-ra fekvő, 138 598 helyrajzi számú, osztatlan telket régészetileg védetté nyilvánították.
A 2000-es évek elején a Budapest köré tervezett M0 autóút körgyűrűjének K-i szakaszánál, a Péceli út fölé ívelő felüljárókat terveztek. A temetőt É felől övező telep Ny-i részének előzetes régészeti feltárására 2005-2006-ban Korom Anita vezetésével került sor. Ekkor összesen 17 500 négyzetméternyi területen 2416 objektum került elő, melyeknek 95 %-a császárkorinak bizonyult. A leletanyag előzetes kormeghatározása szerint a települést a temetővel megegyező időszakban, a 2-3. század fordulójától a 4-5. század fordulójáig használták. A telep ásatása a temető északi szelvényeinek l986-ban a földben elhelyezett fix pontjai segítségével kapcsolódott a temető feltárásához. Bebizonyosodott, hogy a temető É felé teljesen feltártnak tekinthető. A 15. sírtól délkeletre 15 m-re, közvetlenül a II. szelvény széle mellett 2006-ban egyetlen, a temetőhöz tartozó gyermeksír került elő (270/2006. sír). A régészetileg feltárt terület a Rákos-patak felé kibővült. Kitűnt, hogy a temető területét az északnyugati szakaszon körülbelül 50-60 m széles, objektumok nélküli, üres sáv választotta el a teleptől.
A felüljáró építkezésének földmunkáival (a régészeti védettség ellenére) a császárkori temető helyét és a csak részben feltárt császárkori település területét 2007-2008-ban teljes egészében megsemmisítették. |
