|
Leírás:
|
A községtől D-re, a Furugyi-lapost körbevevő régi Körös-medertől É-ra ó, a Pitye-gát nevű csatorna Ny-i oldalán levő, egészen alacsony kis kiemelkedésen van a lelőhely, ahonnan több tárgyat is őriz a TSM.
1960-ban, a 113. számú öntözőcsatorna ásásakor átvágták a dombocska K-i szélét, ahol 60 cm körüli mélységben 3 sírt találtak. Lelet csak egyben volt (a bemondás szerint): egy korongolatlan, durva anyagú, szarmata kori kis fazék, amelynek vállán körömbevágások sora fut körbe (38. t. 1.) (Palov József kéziratos jelentése a TSM-ben, szám nélkül. Leltári szám: 60.11.1. Vö. VISY Zsolt: MFMÉ 1970 (1970), 7, Abb. 1, 2.).
1961. június 19-én a „Dűlőháti szőlők” határrészben, egy alacsony domb K-i oldalán 4 sírt találtak, földmunka (csatornaásás?) során. A helyszínre kiszálló Palov József egy kalcedon, illetve egy kvarc (?) gyöngyöt (TSM leltári szám 73.1.33.1-2.) egy tömör bronzból készült, kúp alakú, gerezdelt palástú bronzcsüngőt, egy vékony ezüstlemezből préselt rozettát (amelynek kiemelkedő középső részét, továbbá szélét virágsziromszerű domborítás díszíti), valamint egy vékony bronzlemezkéből hajlított, nyitott végű, díszítetlen pántgyűrűt gyűjtött össze és vitt be a TSM-be (TSM leltári szám 73.1.33.3., 73.1.34.1-2.). Ezek a leletek a TSM leltárkönyvében „Dűlőháti szőlők” lelőhely-megjelöléssel szerepelnek. Mivel a megtalálási körülményekről egykorú jelentés nem készült vagy maradt fent, a topográfiai munkálatokhoz kapcsolódóan 1979-ben Palov József újból felkereste a színhelyet, és azt a visszaemlékezése alapján térképen bejelölte. Az így már a múzeum munkatársai által korábban felszedett és bejárt lelőhely területére esett. Az előkerült tárgyak egyébként egy szarmata kori és egy Árpád-kori, 10-11. századi temetőre vallanak.
A későbbi terepbejárások alkalmával egészen szórványosan erősen kopott, apró, őskorinak meghatározható töredéket, néhány szarmata kori, szürke, korongolt darabot és 2, anyaguk alapján Árpád-korinak tartható cserép került elő.
Tekintettel arra, hogy a lelőhelyre vonatkozó adatok meglepő egyezéseket mutatnak a Krecsmarik által a Pálinkás-ér mellett talált temetkezések (Békésszentandrás 62. számú lelőhely) ismert forrásaival (így a honfoglalás kori és szarmata kori temető ugyanazon a kis halmon, 500 m-nyi távolságban a Holt-Köröstől, Békésszentandrásnak Szarvas felé eső határában), nem zárható ki teljesen, hogy az úgynevezett pálinkás-éri temető valójában ezen a lelőhelyen került feltárásra, illetve elpusztításra. A pálinkás-éri temet az egykori tulajdonos Bagi család ma még élő tagjainak kissé bizonytalan visszaemlékezései, továbbá egyetlen térkép vízrajzi adata alapján (BENCZUR Gyula: Békésszentandrás természeti, települési és társadalmi viszonyai. Szeged, 1936. 11, 3. ábra) helyezhető a 62. számú lelőhelyre. Ez a lokalizálás azonban csaknem annyira bizonytalan, mint most a 31. számú lelőhelyre attribuált, különböző korú temetőrészletek egy helyre való lokalizálása. A kérdés végérvényesen csak a 31. és a 62. számú lelőhelyen végezhető hitelesítő ásatással oldható meg. Ilyen hitelesítő ásatásra az előzetes tervek ellenére nem volt eddig lehetőség. |
