|
Leírás:
|
A lelőhely három különböző néven szerepel: Hortobágyhíd, Csárda mellett és Mátai határ. A sírok 40-60 cm mélységben kerültek elő. Az első ásatás során - 1914-ben - mintegy 330 m -en 10 sír került napvilágra, a további 5 sír 1921-ben.
Zoltai Lajos bronzkori telepásatása során került elő 15 sír. Közülük az 1., 6. és 7. sír bronzkori (Párducz 1941. 11.)
A hortobágyi csárda mellett, túl a hídon lappangó östelep területén területén tett kémlelések, amelyekről már előző évi jelentésünkben is volt szó, népvándorláskori temetőnek olyan biztató nyomait hozták felszínre, hogy ott kedvező eredménnyel induló rendszeres ásatáshoz fogtunk a múlt év tavaszán, a halmostemetők feltárásának idejében. Eddig 240 • méter területet kutattunk fel. Ott több őskori putrin kívül tíz népvándorláskori, túlnyomólag bolygatatlan csontvázat találtunk. A mellékletek száma még kevés, de jellemző. E temető rendszeres feltárását csak a béke megkötése után folytathatjuk. Zoltai Lajos múzeumőrnek e temetők ásatásáról a Főfelügyelőséghez beterjesztett dolgozatát dr. Posta Béla szakfelügyelő egyetemi tanár úr a következőképen méltatta: ,,A hortobágyi halmos temetőkről, a hortobágyi hídi őstelepről és népvándorláskori temetőről küldött jelentések lelkes örömmel tölthetnek el mindenkit, aki hazai régészetünknek sorsa iránt komolyan érdeklődik. A magyar Alföld régészeti csoportjai a legszomorúbb állapotban voltak és vannak bizonyos tekintetben még ma is. Ez a terület bőségesen osztotta a legfontosabb művelődéstörténeti emlékeket a régészeti leletek formájában ; azonban az előkerült leletek a szakszerű megfigyelés elől mindig elvonódtak, mert hiszen iskolázott megfigyelőnek a lehető legritkábban kerültek a kezei közé. Nem egy olyan telep, vagy temetkezés ismeretes erről a fontos területről, amely a legképtelenebbül zavart képet ad még olyan esetekben is, amikor az illető lelőhely kutatásánál a kellő hozzáértést nélkülözzük ugyan, de a föltétlen szavahihetőség szempontjából kifogástalanok. Éppen ez a zavaros kép azt az elővélelmet állapította meg, hogy az Alföldön a kulturális fejlődés hiatusok nélkül folyt ; az egymásra következő művelődési periodosuknak kronologikus összefüggése, egymásra hatása, átmenetei, néprajzi jellegei szempontjából azonban szinte minden támasztó pontnak híjával vagyunk. Kétségtelen tény, hogy a Krisztus születése körüli századokban a keleti lovas nomádoknak vezetése alatt a népvándorlásnak egy olyan áradata játszik szerepet hazánk keleti és középső részeiben, amelynek jelleget a szarmata név ád. Ennek révén növekszik meg hirtelen Burvista uralma alatt a dák hatalom. Ennek emlékét őrzi Sarmizegethusa neve. Ez a szarmatákkal jellemzett mozgalom — tudjuk — nem áll meg a római Dácia határainal, de előre tör és valahol visszanyomja a kelta Jellegű boyoknak tömegeit. Ezekbe az általános keretekbe helyezkednek bele az Alföldön és Keletmagyarországon azok a hatalmas számú régészeti leletek, amelyek a rómaikori barbár periódus emlékei. Már most a hortobágyi halmos-temetők pontos feldolgozása végtelenül nevezetes kronologiai dátumoknak birtokába juttat bennünket ; egyrészt az úgynevezeti aláhajtott lábú fibula, annak kortársai, előzői és fejleményei szempontjából. Szinte vakító fényt vetnek a pontosan megfigyelt sírleletek a késő La-Téne műveltségnek azzal a műveltséggel való érintkezése szempontjából, amely a kelet felől jövet a klasszikus és az iráni műveltségnek vegyes képével olyan nomád vonásokat egyesít, amelyek egészen speciálisak. Egy görbehátú késpenge elég gondot okozott eddig meghatározása szempontjából. Sem etnikus jellege, sem a művelődési középpont helye és minősége, amelyből kiindult, nem voltak határozottak. Most a hortobágyi halmos-temetőkben egyfelől tiszta La-Téne temetkezéssel állunk szemben, persze e periódus legkésőbbi szakaszából és ebben a temetkezésben látunk egy nagyon határozott utalást. De ezzel a temetkezéssel egyidejűleg látjuk nem La-Téne jellegű temetkezésben ezt a késtipust, dátumot adó római érem kíséretében ; viszont ugyanilyen korú és ugyancsak romai éremmel datált más temetkezésben megjelenik az az egyenes hátú késperge, mely késő népvándorláskorunk uralkodó típusa. Szinte kétségtelen e sírmező gondosan és hozzá•értéssel feltárt leleteinek világításánál az Alföldnek az a pontja, ameddig a szarmata elem visszanyomja a boiokat. De a gyöngyök előfordulási helyeinek pontos megfigyelése szilárd támasztó pontokat nyújt etnikus szempontból is. A finn-ugor terület klasszikus lelőhelyein konstatálhattuk csak eddig a gyöngyös ruházatnak azt a fajtáját, melyet most a hortobágyi halmos-temetők segítségével Alföldünkön is megállapíthatunk. Ez ásatásokban — így fejezi be dr. Pósta Béla úr a maga véleményét — igen nevezetes eredményekre mutathat rá a Főfelügyelőség s épen azért feltétlenül szükségesnek tartom, hegy ezek az ásatások teljesen szakszerűleg közöltessenek. A közlés időpontja tekintetében lehet bizonyos várakozásnak helye, de a közlés elől kitérni nem lehet. Annyira fontosnak tartom ezeket az ásatásokat." A Főfelügyelőség a legteljesebb elismeréssel adózott Zoltai Lajos múzeum őrünknek, aki ,,a hortobágyi halmos-temetők pontos feldolgozása által tudományos kutatásainknak sok eldöntetlen kérdésére megadta a feleletet" és elhatározta, hogy az ásatások leírását a maga költségén ki fogja adni. (Sőregi DMÉ 1914-15. 9-12.)
Istvánovits NyJAMÉ 1984-1986.:
A sírokat korábban már publikálták (PÁRDUCZ 1941.11-12.). Újraközlésüket az indokolja, hogy a sírok leírása a publikációban nem felel meg az ásató, Zoltai Lajos naplójának, mely - akárcsak az anyag - a debreceni Déri Múzeumban található. Ld. még Jelentés Debreczen sz.kir. város múzeumának 1914. és 1915. évi működéséről és állapotáról, p.9. Uo. 1921.p.6. |
