Site version description:
|
A lelőhely Makótól K-re, a királyhegyesi út D-i oldalán, a tervezett ipari park É-i felének Ny-i részén helyezkedik el, amelynek feltárását 2009 őszén elvégeztük. Az ásatási terület DNy-i szélének szomszédságában, az 5. lelőhelytől É-ra, ugyanakkor egy kissé ovális alaprajzú alacsony dombhát húzódott. A terület földrajzi viszonyai, valamint a 3. és az 5. lelőhelyeken megfigyelt, laza szerkezetű telepobjektumok alapján feltételezhető volt, hogy a környezetéből kissé kiemelkedő dombháton folytatódhat, vagy összeérhet a 2 lelőhely. Az alacsony dombháton 4 K-Ny-i irányú szondát húztunk, amelyből 3-ban találtunk régészeti korú jelenséget. A kibővített 3. lelőhely megelőző feltárását 2010. május 12. és június 18. között végeztük el, a magas talajvízszint meghatározó körülmény volt. A kutatott 5152 négyzetméteren 12 objektumot, 29 statigráfiai egységet különítettünk el. A régészeti korú jelenségek, egymástól távolabb, szórt elosztásban feküdtek.
A szelvény középső részén, az Árpád-kori házaktól D-re, egy É-D- i tájolású csontvázas sír látott napvilágot. A nyújtott testhelyzetben eltemetett felnőtt egyén koponyája és felsőteste bolygatott helyzetben feküdt. A sírban mellékletként mindössze a keresztcsont alatt egy négyszögletes, korrodált vascsat volt. A sír tájolásél és bolygatottsága, valamint a 2. lelőhelyen található szarmata temető közelsége alapján valószínűleg ez a sír is szarmata korú.
A feltárt jelenségek nagy része a kora Árpád-korból származott, kisebb számban őskori és újkori objektumok kerültek kibontásra.
(Varga Sándor jelentése) |