Siteversion datasheet (Kardoskút, Héjja István tanyája (Úttörő Tsz. homokbánya))

Basic data
Period:
Site version description: Az Orosháza-tótkomlósi műút és az azt kísérő vasút Ny-i oldalán, a Kardoskútról Pusztaközponton át Hódmezővásárhelyre haladó Ficsér-dűlő közös, É-i szegletében, Héjja István 443. számú tanyájához tartozó földön az akkori Úttörő Tsz. homokbányát nyitott. A veszélyeztetett területen Olasz ernő 1952. február-március folyamán 2 szarmata kori sírt mentett meg. A bánya terjeszkedése miatt 1955. február-márciusában, a szintén Olasz Ernő által végzett leletmentés további 4 szarmata kori sír feltárását eredményezte a lelőhelyen. Az ásató megjegyzi ásatási beszámolójában, hogy a lelőhely kb. 300 m-re található a Rostás-tanyai szarmata temető helyszínétől. Álláspontja szerint ugyanannak a temetőnek a sírjairól (tehát egy nagy kiterjedésű, és nagy sírszámú temetkező hely részleteiről) van szó. A temető területén szarmata települése objektumai is előkerültek, melyeket a veszélyeztetett területen szintén feltártak. Olasz Ernő jelentéséből kiderül, hogy a 3. számú szarmata gödör vágta az 5. sírt, tehát a település későbbi, mint a temető. Az adatbázisba feltöltött lelőhelytérképen a H jelöli a lelőhely helyzetét.
Excavation type: Feature based
Site name: Kardoskút, Héjja István tanyája (Úttörő Tsz. homokbánya)
Feature type: Grave (6) | All (6)
Site character: Settlement,Cemetery / grave
Sitye version type:
Age: Roman Age